Volt de Mort

Summáját írom az Úr szavának,

És angyalának, Volde Tamásnak.

Ó ez az angyal, oly dicső vala,

Hogy az Úr mellett térdeplett vala.

De a csúf népek rosszakat tettek,

Isten jó szándékának keresztet vethettek.

Küldé hát angyalát, Tamást a földre,

A jók gyámolítására, gonoszok vesztére.

De nem volt túl csúf Tamásnak arca,

Nem vette be őt a gonoszok klubja.

Nem tudta, hogy tehetné feladatát,

Hogyan válthatná meg a bűnösök hadát.

Szálla alá pokloknak, és nyúzá le a haját,

Fölfelé kúszván meg leveré az orrát.

Guargumis olajjal kené be a testét,

És Nagininormonnal kenegeté sebét.

Vezető sok szenvedése árán lehetett,

Hogy utána menthessen lelkeket,

szelíd vicsorával megbékítse az embert elleneivel

hogy fogadja el, hogy MEG KELL TÉRNIE ÉS KÉSZ!

Sok áldozata nem volt hiába,

Eredeti alakját a Jóisten visszaadta,

Könyörületet és áldást hozott a földre

És a rosszakat jól megtérítette.

Látá Tamás a nagy paráznát, kinek neve Bella,

Térj meg gyermekem!- neki eztet mondta

És az angyal szavára Bella megtéré,

hogy kisóvodásokat az úton által kíséré

HOGY NE CSAPJA ŐKET EL AZ AUTÓ!

Az Isten látá, hogy ez jó,

És megtéré mind a halálfaló.

Folytatá Luciusszal, hogy az éhezőket gyámolítsa,

Tamás angyal érintésére Lucius a hajából tejfölt facsara.

Ezt a kegyet a férfiú tovavihette,

És a nemzetségében örökíthette,

MERT TUDTA, HOGY EZ MÉG HASZNOS LEHET!

Az Úr angyala látá Perselus testvért,

Mint mindig újabb mérget keresgélt.

Megtéríté őt is az úrnak szavára,

Hogy ezentúl keverjen lombtrágyát virágokra.

Perselus lábanyomán zöldellő rétek lettek,

Ahol kedvenc griffendélesei piknikezhettek,

És ő rájuk kedvesen mosolyoghatott

Haja mögül, ami mindig frissenmosott.

Ezzel hát misszióját az úr angyala a nap végére

Árkon-bokron ugyan, de véges-végig vitte.

Amikor a világ már rózsaszín vattacukor lett,

Akkor Volde Tamás szárnya ismét hófehér lett.

Szálla fel az egekbe, és meghala mint Voldemort,

És újra Volde Tamás lett, földi teste volt, de Mort.